Itt szerkesztheted a frissen létrehozott oldaladat!

Ezt a szöveget nyugodtan kitörölheted és
a helyére írhatod az új oldalad tartalmát.

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

Seshoumaru és Kagome kalandja - harmadik rész (3.)

.

Sesshoumaru és Kagome kalandja 3 - Mindörökké

By: Haszina

Kagome a szobájában ült és tanult. Belemélyedt az algebra rejtelmeibe. Amikor ajtónyikorgást hallott, megfordult. Öccse lépett a szobába, ölében doromboló Buyo fülét vakargatva.

• Mit akarsz? - kérdezte unottan.
• Nővérkém, mikor mész vissza Inuyashához? - ült le a lány ágyára.
• Mit érdekel? -
• Csak kérdeztem, mert már egy hete itthon vagy. És ha valaki hozzád szól, nem válaszolsz. Mindig rosszkedved van. -
• Már itthon sem lehetek nyugodtan. -
• Pedig Inuyasha... -
• Menj ki a szobámból, mert zavarsz a tanulásban! - kiáltott öccsére.

Souta felpattant, és villámgyorsan kirohant a szobából, mintha szellemek kergetnék.

"Igaza van mostanában, mindig rossz kedvem van. Sesshoumaru és Inuyasha miatt... Ostoba Inuyasha nem ért ő semmit..." - mérgelődött.

***

• Kagome, mi volt ez az egész? - vonta kérdőre Inuyasha - És miért előttünk pusziszkodtok a bátyámmal? -
• Inuyasha, hogy lehetsz ennyire érzéketlen tuskó. - ordított Kagome.
• Én érzéketlen?! Te hisztis fruska! -
• Hazamegyek! -
• Menj csak! Ki kérte, hogy maradj?! -

***

Emlékezett vissza. Fölráncolta homlokát, majd erőteljesen becsapta könyvét. Dühösen felállt és elkezdett rámolni táskájába.

"Ostoba, ostoba Inuyasha! Mindig csak magára gondol..." - vágott be egy törölközőt - "És a végén még én voltam a hisztis fruska. Az a, az a... tuskó!" - mérgelődött.

• Anya elmegyek! - lépett le az emeletről.
• Visszamész? -
• Igen. Már sok ideje itthon vagyok. -
• Rendben kicsim, mindent elrámoltál? -
• Igen. -
• Ételt viszel? -
• Nem, már ne fér be a táskámba. - szaladt ki az ajtón, egyenesen a kisszentélyhez, be a kútba.

Mikor kimászott a Csontevő-kútból, egyenesen Kaelde anyóhoz vette az irányt. Félúton járt, mikor észrevette Kikiyou lélekrablóit. Teljesen ledermedt.

"Ő, itt? Hiszen a múltkor meg akarta ölni Inuyashát..." - szaladt feléjük.

A szent fáig követte a lényeket, ott megtorpant. Borzalmas látvány tárult elé. Inuyasha és Kikiyou ott enyelegtek a fa tövében. A lány fejét rázta, nem akarta elhinni, amit lát. A csókolózó pár is felfigyelt rá.

• Kagome én... - dermedt le a hanyou.
• Inuyasha... - könnyezte a lány - de hiszen a múltkor... meg akart ölni... hogy tehetted ezt... -
• Kagome ő nem... - kezdte, de a lány nem várta meg, míg befejezi.

Sírva rohant el.

"Miért történik ez mindig... Miért?!" -szaladt, mivel már nagyon fájt a lába lelassított, majd megállt. Szemét dörzsölte, majd végső elkeseredettségében a földre rogyott. Könnyei még mindig szaporán hullottak. Mocorgást hallott a háta mögül, megfordult. Csak egy madár volt az, aki a gőzölgő tó mellett ugrált és haragosan csipogott. Kagome felállt és közelebb lépdelt. Letérdelt a tó partjára, majd kezét óvatosan belemártotta.

• Meleg... - állapította meg - Egy hőforrás... -

"Megfürödhetnék, attól megnyugszom..." - kezdett halkan vetkőzni.

Lassan belesétált a meleg vízbe és belemélyedt.

"Jaj, de jól esik, ez a kis meleg..." - nyújtózott, majd leült egy alacsonyabb pontra, ahol az arca még kilátszott - "Meg kéne, keresne Sesshoumarut... de hol? Hol keressem..." - elmélkedett - "Talán majd ő rám talál..." -

Lassan kimászott a hőforrásból és felöltözött. Leterítette hálózsákját és jól bebugyolálta magát. Nem sokára álom jött a szemére. Nem aludt valami jól, forgolódott, és verejtékezett. Rémálma volt:

Ott ült Inuyasha karjaiban a szent fa alatt, mikor hirtelen beborult az ég és meg jelent Kikiyou. Hátrafordult és észrevette, hogy már a semminek támaszkodik, oldalára esett. Nehezen feltápászkodott és megpillantotta a csókolózó párt. Ledermedve nézte őket egy darabig, majd Inuyasha helyén hirtelen megjelent Sesshoumaru és most már ő enyelgett a halott mikóval.

• Ne! - ült fel, arcán végigszaladt, pár verejtékcsepp - Csak álom volt... - nyugtatgatta magát.

Körbenézett, már hajnalodott, pár mókus szaladgált a tó körül, és mikor észrevették a még kómás lányt, ijedten ugortak vissza a bokorba.

Kagome megdörzsölte szemét, majd felkelt. A lehető legkisebbre tömörítette paplanját és visszadugta táskájába. Hátára vetette és indult is tovább, amerre a szél sodorta. Nem igazán szeretett így céltalanul lődörögni, de remélte, összefut Sesshoumaruval.

Sokáig ment, míg egy faluhoz ért. Gondolta felajánlja gyógyítói szolgáltatásait, hátha kap érte ételt és szállást. Mi tagadás, most nagyon hiányolta Mirokut...

Egyenesen a falufőnök házához vette az irányt. Mikor odaért elmondta, hogy gyógyító, de nem járt szerencsével. A faluban már volt egy papnő... Így kénytelen volt tovább állni. Korgó gyomorral, ismét nekivetette magát az erdőnek.

• Sesshoumaru - sama, nézd! - nyújtott át egy tarka virágkoszorút a kislány.
• Ez nagyon szép lett. - tette fejére.

Eléggé nevetségesen mutatott komoly arcához egy piros, kék, sárga koszorú, de Rint ez boldoggá tette.

• Sesshoumaru - sama? -
• Igen? -
• Kagome - sama mikor jön vissza? - kérdezte ártatlanul.

A szellem egy ideig nem felelt, csak lehajtotta fejét. Keserűen mosolygott, majd ismét fölnézett.

• Nem tudom... - mondta halkan.
• Remélem minél előbb, mert már nagyon hiányzik. -
• Igen nekem is... -

Beesteledet. Nem volt kimondottan hideg, de azért megsülni se lehetett. A kislány édesen aludt Sesshoumaru prémjén, és néha másik oldalára fordult. Jaken botjának támaszkodva őrködött, de lassan őt is elnyomta az álom, és úgy aludt el. Már csak Sesshoumaru volt ébren. Fájdalmasan nézett az égre, gondolkodott.

"Miért történt mindez. Beleszeretni egy halandóba, én ostoba... Hiszen tudtam, hogy az öcsémet szereti. És az a szánalom teljes tekintet. Engem sajnált, egy vérszomjas szellemet... Mi lett belőlem? Szerelem, szeretet... Ezeket az érzéseket nem engedheti meg magának egy hatalmas démon... Mit vártam? Lassan olyan vagyok, mint apám... Szánalmas... ... ... de nem bánom, az a csöppnyi öröm, mikor rám mosolyog... Rintől se válnék meg, a világ összes kincséért sem... Kagome... hiányzol..."

Megvető pillantást vetett a holdra, mintha haragudna rá. Majd lassan ő is elaludt.

Reggel az erdő felé vették az irányt. Szép, meleg nap volt. Madárcsicsergés, békakuruttyolás a közeli tóról. Igazi nyári nap. Már mehettek egy ideje, mikor a szellem felkapta fejét. Beleszimatolt a levegőbe és a következőt vonta le.

• Kagome... -
• Kagome? Hol van? - kérdezte vidáman Rin.

Jaken már nem volt ennyire lelkes. Lehogasztotta fejét és belerúgott egy kavicsba. A szellem ölébe kapta a kislányt és elkezdett szaladni. Jaken Aunttal küzdve, lassan utánuk eredt.

Egy tisztáson futottak össze. Kagome ledermedve áll egy ideig, Sesshoumaruval szembe, majd eleredtek könnyei és a szellem karjaiba zuhant. Sesshoumaru sután átölelte és próbálta megnyugtatni. Rin csak állt ott értetlenül és nézte a síró lányt vigasztaló nagyurat. Jaken is befutott, elborzadva vette észre, hová "süllyed" gazdája.

• Jaken hozz tűzifát! - nézett a szolgára Sesshoumaru, az, kelletlenül elindult.

Estére már vidáman lobogott a tűz. Rin és Jaken álmosan dőltek el mellette és lassan elaludtak. Kagome kisírt szemekkel melegedett. A youkai leült mellé, és kérdőn nézett rá. Nem akart rákérdezni, de kíváncsi volt a lány bajára. Kagome kicsit elmosolyodott és nekidőlt a szellemnek. Biztonságban érezte magát.

• Meddig maradsz? - törte meg a csendet a Sesshoumaru fagyos hangja.
• Meddig maradhatok? -
• Ameddig akarsz... -
• Akkor örökké. - nézett föl.
• Kagome... -
• Ne kérlek. Ezt hagyjuk ennyiben. - bújt közelebb és lassan neki is álom jött szemére.

• Akkor velünk maradsz Kagome - sama? - kérdezte Rin, immár út közben.
• Úgy néz ki. - mosolygott kedvesen.
• Az jó! Akkor, majd elmegyünk virágot szedni, és koszorút fűzünk belőle Sesshoumaru nagyúrnak, meg majd sokat játszunk... -
• Igen, majd fűzünk koszorút Sesshoumarunak. - nevetett a lány.
• De jó lesz nekem... - húzta kínos mosolyra száját.

Ezen a lányok jót nevettek. Mindenki remekül szórakozott, csak Jaken, volt olyan elutasító. Még mindig nem békélt meg a tudattal, hogy az ő nagyura megváltozott. Mélyeket sóhajtozott és úgy ment tovább az úton.

Este tábort vertek. Sesshoumaru, Kagome és Rin egymás ölében feküdtek, mint egy nagycsalád, de a kis gnóm megint csak jó távolra félrehúzódott.

• Az én nagyuram... - sóhajtozott.
• Neked, sincs ínyedre ez a változás? - lépett ki a bokor mögül egy démon.
• Mara - sama? - hitetlenkedett.
• Még emlékszel rám? -
• Hogyne emlékeznék... de az olyan megható, hogy felséged még emlékszik rám... - érzékenyült el.
• Te vagy az a kis béka, aki mindig a keresztfiammal van. -
• Igen, valahogy úgy. - vágódott hanyatt.
• Mi is a neved? -
• Jaken, szolgálatára. -
• Nos Jaken, mint te is tudod, lányom Uyoko meghalt. Ez nem maradhat megtorlatlanul. Ki ölte meg? -
• Hogy, hogy ki ölte meg? -
• Sesshoumaru nem tehette az eskü miatt... -

"Ez kapóra jött nekem. Nem tudja, hogy az én nagyuram, ölte meg... akkor..."

• Az a lány. Ott. - mutatott a Sesshoumaru ölében fekvő feltűnően csinos hajadonra.
• Az? Hiszen... - szimatolt a levegőbe - ember... -
• Ne tévessze meg. Egy papnő, de én szerintem inkább boszorkány. -
• Egy ilyen ölte meg a lányomat? És ahogy látom, megvan az ok... Sesshoumaru és egy halandó... nem gondoltam volna... -
• Ha bármiben segítségedre lehetek... -
• Elárulnád a gazdádat? -
• Szó sincs róla, soha. De az a lány megváltoztatta, az is lehet, hogy megbabonázta... -
• Megbabonázta... varázslat? -
• Én mindent kinézek belőle... - tekintett arra undorral.
• Rendben van, akkor számítok a segítségedre. Most megyek, majd még találkozunk. - tűnt el.

Jaken gonoszan mosolygott, majd visszament, közelebb a tűzhöz.

• Aludj, csak halandó, a napjaid meg vannak számlálva. - sziszegte, és már vidámabban aludt el.

Reggel, nem mentek, sokat. Az első mezőnél megálltak, egy tó mellett. A rétet tarka virágok borították, a szivárvány minden színében. Rin boldogan vetette bele magát a koszorúfűzésbe. Jakent elküldték ételélt. Nem túl vidáman, de elindult. Sesshoumaru és Kagome ott ült egy árnyékos fa alatt és beszélgettek. Úgy látszott, jól mulatják az időt. Kagome olyan szívderítően mosolygott, hogy a szellem alig bírta megállni, hogy ne csókolja meg. De amit eldöntött az úgy is lesz. Elhatározta, hogy hagy időt a lánynak, had eméssze meg sérelmét. Ugyan Kagome semmit nem mondott neki, gondolta, hogy valami Inuyashával volt, de nem akarta felhozni a témát, nehogy elszomorítsa.

Mara egy fáról figyelte a turbékoló párt. Szeme csak úgy szikrázott a dühtől. És halálos pillantásokat vetett Kagoméra.

• Ezt nektek csináltam. - nevetett vidáman Rin és a szellem és Kagome fejére is tett egy a sajátjához hasonló virágkoszorút - Jaken - sama hol van? Neki is készítettem... - nézett körbe.
• Mindjárt itt lesz, csak hoz ételt. - mosolygott a youkai.

A gnóm nem sokkal később egy hatalmas zsákkal bukdácsolt feléjük. Megkönnyebbülve dobta le válláról.

• Megjöttem. - lihegte.
• Azt látjuk. -

Kagome nekiállt kicsomózni, farkas éhes volt. Kivett pár almát, meg halat.

• Meg kéne sütni... - nézett a szellemre.
• Rendben. - szólt, azzal a gyorsasággal el is tűnt.

Nem telt el sok idő, már vissza is tért egy köteg fával. Pár pillanat múlva már a tűz is ropogott. Kagome gondosan feltűzte a halakat néhány vékonyabb botra, és óvatosan el kezdte őket sütögetni.

• Jó illata van. - kordúlt meg Rin pocija, mikor a lány kezébe adta a ropogósra sütött pisztrángot.
• Én nem eszek ilyesmit. - intett nemet Sesshoumaru.
• Legalább kóstold meg, meglátod nem olyan rossz. - kérlelt, mire a szellem átvett egyet.
• Jaken. - nyújtott oda egyet.
• Én nem eszek, semmit, amit egy ostoba halandó készített. - húzta fel az orrát.

Kagome nagyon elszomorodott erre a kijelentésre. Sesshoumaru ezt észrevéve, jól fejbe kólintotta a békát.

• Úgy értem köszönöm nem. - nézett bosszúsan.
• Edd meg nyugodtan, nem mérgező. -

Jaken a gazdája szúrós nézésére tekintettel elfogadta. Miután mindenki megette, az ételt Kagome elégedetten fogadta az "isteni volt", az "egész jó.", és a "egyszer meg lehet enni" dicsérő szavakat. Mivel már rájuk esteledett lefeküdtek. Szokás szerint a kislány aludt el legelőször. Kis várakozás után Jaken is álomra szenderült. A szellem kihasználva az alkalmat elment Kagoméval sétálni.

Néma csöndben rótták az erdőt rengeteg gondolattal fejükben.

• Tudni akarod, hogy miért jöttem el Inuyashától igaz? - törte meg végül a csendet Kagome.
• Igen. Nem akartam benned fájdalmas emlékeket megbolygatni, de szerintem tartozol ennyi magyarázattal. -
• Igen én is úgy érzem. Tudod, amikor először találkozta az öcséddel, összetévesztet valakivel. Kikiyouval, aki a halálos ellensége volt és azért velem is undokul viselkedett. Később kiderült, hogy Kikiyou több volt egyszerű ellenségnél, Inuyashával szerelmesek voltak egymásba. De mikor Naraku kijátszotta őket Kikiyou meghalt, az öcséd meg a fához szögezve aludt át ötven évet. Én megtörtem az Inuyashát fogva tartó varázslatot, és attól kezdve együtt kerestük az ékkőszilánkokat. A dolgok akkor kezdtek bonyolódni, mikor egy boszorkány újjáélesztette Kikiyout. Ettől kezdve Inuyasha nem tudott köztünk dönteni... - itt kicsit megállt merengő pillantást vetett cipője orrára, majd folytatta - Mindig ez történt, megláttam őket együtt... A lényeg annyi, hogy mi soha nem lehetnénk boldogok, hiszen Kikiyou mindig ott lenne... de tudod, most már ne is fáj annyira... -
• Kagome... - emelte fel a lány fejét - én szeretlek... - suttogta, majd megcsókolta.

Csókjuk édes volt, és forró. Egy örökkévalóságnak tűnt.

• Én is téged... - váltak szét ajkaik, majd ismét egybeforrtak.

Lassan visszasétáltak a táborhoz. Halkan lépdeltek, nehogy fölébresszenek valakit. Szorosan egymáshoz bújtak és úgy aludtak el.

Reggel megették a tegnapi maradékot, és lustán nyújtózkodtak, az árnyékban. Nem siettek sehová. Kagome elkezdett kotorászni a táskájában, keresett valamit.

• Megvan! - kiáltott fel - Rin te is szeretnél fürödni? - fordult a kislányhoz.
• Igen, nagyon meleg van. -
• Tessék, kicsit nagy lesz rád. Ezt még Sangónak hoztam... - itt kicsit elszomorodott, de aztán újra felderült az arca - Gyere, menjünk átöltözni. -
• Hová? - kérdezte meglepetten Sesshoumaru.
• Felvesszük a fürdőruhákat és jövünk is vissza. -
• Miket?! - értetlenkedett.
• Majd, meglátod. - mosolygott a lány és Rint kézen fogva elvezette.

Kis idő múlva meg is, jöttek. A szellem ledöbbenten nézett végig a két lányon. Rinen egy lila egybe-részes fürdőruha díszelgett, ami egy kicsit nagy volt rá, de a célnak azért megfelelt. Kagome pedig egy két-részes fehér bikiniben feszített.

• Azért vegyél levegőt. - nyomott puszit a szellem arcára Kagome, és Rinnel együtt belesétáltak a tó hűs vizébe.

Sokáig játszottak, fröcskölték egymást, jól mulattak. Sesshoumaru meg csak figyelte őket és néha-néha eleresztett egy halvány mosolyt. Fel se tűnt nekik, hogy Jaken nincs ott...

• Mit tehetek érted Mara - sama? - kérdezte a szellemasszonyt a kis gnóm.
• Már van egy tervem, csak az kéne, hogy a kis boszorkány egyedül maradjon. Ebben leszel te a segítségemre... - mosolygott ravaszan, majd beavatta terveibe Jakent is.

Jaken gonoszan vigyorogva ment vissza a többiekhez és csodálkozva vette észre, hogy a két lány csak úgy a nagyúr előtt fürdik. Tisztán emlékezett, hogy Kagome megmondta, ne leskelődjenek. Majd alaposabban is odanézett megakadt a szeme a különös ruhadarabokon.

• Eddig sem öltözködött valami bő ruhába, de ez már mindennek a teteje... - morgott magában és leült gazdája mellé.
• Hol voltál? - kérdezte egy szemernyi érdeklődéssel sem hangjában Sesshoumaru.
• Csak... csak sétáltam nagyuram... -
• Hm. - nézett megvetően, de ezzel többet már nem foglalkozott.

Másnap korán továbbindultak, mondván jót tesz egy kis helyzetváltoztatás. Rin élénken szaladt a csapat élén és közben gyerekdalokat énekelt a melegről, meg a virágokról. Jaken fülét befogva ballagott utána, Auntot vezetve. Sesshoumaru és Kagome enyelegve ment leghátul. Boldogok voltak és sokat mosolyogtak.

Mikor egy erdőn haladtak át, Kagome hirtelen megtorpant.

• Ékkőszilánkot érzek, nagyon gyorsan közeledik. - kiáltotta.
• Ékkő? - nézett rá furcsán a szellem.
• Kagome! - termett a lány előtt a farkas-démon.
• Ko... Kouga... - dadogta. -
• Hogy vagy? - mosolygott a démon és megfogta a meglepődött Kagome kezét.
• Köszönöm jól... Kouga ő itt Sesshoumaru, Rin és Jaken. - mutatott a mellette fura szemeket meresztgető társaira.
• Inuyasha? Meg az a másik kettő? Régen nem velük utaztál... -
• Igen. De most már Sesshoumaruékkal utazom. -
• Ez meg ki? - karolta át a zavarban lévő lányt a szellem.
• Hogy mi?! - lepődött meg a farkas.
• Sesshoumaru, ő itt Kouga. A farkas-démonok klánjának vezére. -
• Aha, és miért fogdossa a kezed? -
• Ez egy hosszú történet... -
• Kagome... - szippantott bele a levegőbe Kouga - látom, méltóbb társat választottál... Örülök, hogy nem maradtál amellett a korcs mellett... Szívesebben veszítek ellened. - fordult Sesshoumaruhoz, majd elviharzott.
• Kouga... - nézett utána sajnálóan Kagome.
• Akkor ki volt ez pontosan? - érdeklődött Sesshoumaru.
• Hát... - kezdte és mindent elmesélt, út közben.

• Értem... Szóval ez az ordas, szeretett téged. -
• Igen, de én már az elején megmondtam, neki, hogy köztünk... -
• Nem kell magyarázkodnod. - mosolygott, majd megcsókolta a lányt.

Rin csillogó tekintettel nézett a párra és végre úgy érezte teljes a családja.

Estefelé megint letáboroztak. Már mindenki aludt, mikor Jaken szeme hirtelen felpattant. Odalopódzott a tőlük nem messzi hatalmas fához és felfelé suttogott.

• Holnap, el fog menni, fürödni, elintézem, hogy egyedül legyen. -
• Rendben... - látszott Mara világító szempára, majd eltűnt.

• Elmegyek fürdeni. - jelentette be Kagome - Rin nem jössz? -
• De... vagy inkább mégsem. - nézett a rá kérőn tekintő gnómra - Jaken - samával nagyon ritkán játszhatok... -
• Rendben. -
• Egyedül mész? - ölelte át Sesshoumaru.
• Igen, nem lesz semmi bajom. Ne aggódj. -
• Vigyázz magadra. - eresztette el.
• Úgy lesz. - mosolygott, majd egy törölközővel kezében elindult.

Nem kellet sokáig gyalogolnia, míg talált egy tavat. Levetkőzött, és lassan belegázolt a hideg vízbe. Kicsit fázott, ezért alámerült. Mikor újra felbukkant, nem fogadta éppen kellemes látvány.

• Kagome, ha nem tévedek... - húzta ravasz vigyorra száját.
• Ki... ki vagy te? És honnan tudod a nevem? -
• Biztosan emlékszel a lányomra, Uyokora. -
• Akkor te Ma... Mara vagy... -
• Látod, mégis csak ismersz, gondolom Sesshoumaru mesélt rólam. -
• Igen, de mit akarsz itt? -
• Jaken, mégis csak a hasznomra volt... -
• Miről beszélsz? -
• Egyedül vagy itt, velem, nem gyanús egy kicsit. Elmesélte nekem, hogy az én kis Uyokom miattad halt meg. Nem volt szép dolog megbabonázni a jegyesét... - csóválta a fejét Mara.
• Mi? Nem értem miről beszélsz, én nem babonáztam meg senkit... -
• Sesshoumarut már gyerekkora óta ismerem, soha nem állt volna össze egy halandóval. Te voltál az, aki megölte a lányomat! - kiáltott, eddigi nyugodt hangjához képest eléggé hangosan.
• Várj, én nem öltem meg senki! -
• Gyere ki a vízből. Menekülj. - kacagott gonoszan.

Kagome, kicsit furcsállta a dolgot, de nem sokáig tétovázott. Ki a partra, és még vizesen magára kapkodta ruháit. Szaladni kezdett, a táboruk felé.

• Sesshoumaru! - kiáltozott Kagome.
• Senki nem hall. Az én szagomat sem érezte... - dobta felé tőrét.

A kés Kagome lábába fúródott, így az elesett. Mara föléállt. Előhózta hosszú, íves szablyáját és a lány vállába szelt vele. Kagome a fájdalomtól felsikkantott.

• Szenvedj! - szúrta hasba.

Kagome felnyögött. Arcán egy könnycsepp gördült végig és fuldokolva kapott a tüdejéhez.

• Mara! - kiáltott ekkor egy ismerős férfihang.
• Sesshoumaru, te is megérkeztél? Most már nincs itt több dolgom. - mondta unottan, és eltűnt.
• Kagome! - rohant oda hozzá a szellem.

A lány még magánál volt, és úgy kapálódzott, mint egy hal, mikor kiszedik a vízből.

• Kagome... -
• Ez... nagyon... fáj. - nyögte, majd egy kisebb adag vért köpött.

Sesshoumarunak könnyek gyűltek szemében.

• Semmi baj... emlékszel... a Tenseiga... Csak ne fájna ennyire... - megszorította a nyakában lógó, már egészen nagy ékkövet, azon vezette le a fájdalmát - Kérlek, nem végeznél velem... Ez... nagyon fáj... -
• Nem bírnálak megölni, még akkor sem, ha utána tudom, felélesztelek... -
• Nem baj... most már mindjárt vége... - markolt bele a szellem kimonójába, és közben zilálva kapkodott levegő után.
• Kagome... -
• Semmi baj...... már...... mindjárt...... vé...ge... - nyögte, és a szorítása enyhült, majd végleg elengedte szerelme ruháját, és az ékkövet is.

A szellem megtörölte szemét, és előhúzta a gyógyító kardot.

"Emlékszem... múltkor virágok, rózsák... de most nincs semmi, a vére egyszerűen elfolyik... MIÉR NEM LÁTOM ŐKET?!" - nézett körbe zaklatottan, ekkor vette észre az ékkövet.

Ott, lógott a lány nyakában és különös fényt árasztott.

"Mi ez..." - csodálkozott, majd megfogta a négy lélek ékkövét.

Annak fénye most elhalványult, majd teljesen kialudt.

• Kagome... - szorította magához a holttestet - Azt mondtad, nem lesz semmi baj. Azt mondtad, majd felélesztelek! AZT MONDTAD... AZT MONDTAD, HOGY NEM LESZ SEMMI BAJ! - ordítozott az élettelen lánnyal, és most már szaporán záporoztak könnyei - Semmi baj... azt mondtad... semmi baj... - csuklott el a sírástól hangja.

Ekkor felemelte az ékkövet és avval kezdett kiabálni. Egy könnycseppje ráhullott. Megint vakító fény áradt szét és egy nő alakja kezdett kirajzolódni. A gyönyörű lány letérdelt Kagome teste mellé.

• Neked, még nem jött el az időd, majd, ha szükségem lesz rád, szólítalak. - csókolta meg homlokát.

Kagome ébredezni kezdett, óvatosan kinyitotta a szemét.

• Mi... Midoriko... -
• Még nem kell jönnöd, majd hívlak, ha szükségem lesz rád... - ismételte - majd hívlak. -
• Midoriko, elbánsz velük? -
• El. - mosolygott és visszaszállt az ékkőbe.
• Kagome. - ölelte át a lányt a könnyei még mindig patakokban folytak.
• Sesshoumaru... - viszonozta az ölelést.
• Nem láttam őket. Annyira féltem, hogy elveszítelek. - szorította erősebben.
• Fsz. - szorította össze fogát a Kagome.
• Bocsáss meg. - vette észre a szellem.
• Semmi baj, már jól vagyok. - csókolta meg - de most menjünk vissza, kérlek... -

A szellemnek sem kellett több bíztatás, ölébe kapta a lányt, és pillanatokon belül ott is voltak a tábornál. Sesshoumaru bekötözte a lány sérüléseit, és ölébe fektette.

• Ki volt az, az előbb és miről beszéltettek? - kérdezte a youkai.
• Az a nő egy papnő volt, Midoriko, ő benne született a Shikon no Tama. Arról tudsz, hogy bennem született újjá? -
• Igen arról már halottam. -
• Az ékkőben örök harc dúl a szellemek és Midoriko között. Ha jó célra használják, akkor Midoriko erejét növeli, de ha rossz kezekbe kerül a démonok kerekednek felül. -
• És te is ott voltál, segítettél neki? -
• Igen, de visszaküldött... neked hála... -
• Miért nekem? -
• Mert Midoriko meghallotta, hogy itt is szükség van rám, ezért visszahozta a lelkem. -
• Akárhogy is, nagyon örülök. Ha elveszítettelek volna... -
• Ilyenekre ne is gondolj. - csókolta meg ismét.
• Kagome - sama, mi történt?! - rohant oda Rin - Miért sebesültél meg? -
• Megtámadtak, de most már semmi baj. -
• Meggyógyulsz? -
• Meg fog gyógyulni, de sokat kell pihennie. - simogatta, meg a szellem a kicsi fejét.

Jaken is megérkezett, csodálkozva nézett végig a lányon.

"Hogy lehet, Mara - sama nem tudta megölni?"

A lány szomorú pillantást vetett rá, a kis gnóm nem bírta állni a tekintetét.

"Tudja... most végem a nagyúr biztosan végez velem..."

• Jaken mi a baj? - kérdezte Sesshoumaru - Úgy állsz ott, mint aki halni készül. -
• Se... semmi. - ült oda.

Ismét Kagoméra tekintett és szörnyen elszégyellte magát. Egyre csak a lány hangja visszhangzott a fejében:

"Hogy tehetted ezt..."

Az nap éjjel Jaken egy szemernyit sem aludt, ott sürgölődött a sérült lány mellett és leste minden kívánságát. Bűntudata volt.

"Hiszen semmit nem ártott nekem, és én mégis a halálát kívántam... Még a nagyúrnak sem árulta el..."

Sesshoumaru kicsit furcsállta, hogy a talpnyaló ennyire segítőkész, hiszen tudta, mennyire utálja a lányt, de nem különösebben foglalkozott vele. Rin ott feküdt mellettük, és édesen szuszogott. Lassan Kagome is elszundított, de nem aludt valami jól. Rémálmok gyötörték, és erősen verejtékezett. A youkai percenként cserélt borogatást homlokán, egész éjjel virrasztott.

Másnap reggel csókkal köszöntötte kedvesét, és újrakötözte sebeit. A többiek még aludtak.

• Egyre jobban csinálod. Már szinte profi vagy. - mosolygott Kagome.
• Melletted, meg kell tanulni. -
• Igen... - nevetett, ami köhögésbe fulladt, majd pedig vérköpésbe.
• Ne erőltesd meg magad. - ölelte magához aggódóan a szellem.
• Rendben, majd te vigyázol rám. -
• Milyen megható. - kacagott gonoszan egy női hang.
• Mara... - morgott Sesshoumaru - Ne merj közelebb jönni. -
• Csak nem bántanád a keresztanyádat? -
• Te miért bántottad a szerelmemet. -
• Több okom is volt, megölte a lányomat, és megbűvölte az én egyetlen keresztfiamat. De ahogy látom, túlélte, szívósabb, mint gondoltam. -
• Megölte a lányodat? Hiszen nem is ő tette! -
• Az a varangy mondta. - bökött a most már ébredező gnóm felé.
• Jaken! -
• Se... Sesshoumaru nagyúr... én meg tudom magyarázni... -
• Ez nem változtat a tényen. -
• Nem ő végzett Uyokóval, hanem én! -
• De hiszen téged köt az eskü. -
• Amikor megláttam, hogy meg akarja ölni Kagomét, egyszerűen megtámadtam, nem történt semmi. -
• Már értem... -
• Mit? -
• Akkor viszont, tényleg nem babonázott meg... -
• Már... mondtam, hogy nem... - szólalt meg Kagome is.
• Azért voltál képes Uyokora támadni, mert mást szeretsz... De miért kellett megölnöd? -
• Sajnálom, nem tehettem mást... -
• Én akkor sem vagyok kibékülve a dologgal, hogy egy egyszerű halandót választottál. -
• Őt szeretem. -
• Ugyan olyan vagy, mint Inutaisho... Bolond... -
• De a keresztfiad... -
• Soha nem értelek meg titeket, de ha ez a szíved vágya, lemondok a bosszúról... csak nem ölhetem meg a keresztfiamat... -
• Inkább csak félsz, hogy alulmaradnál... - mosolygott most már Sesshoumaru.
• Meglehet... de most megyek... - azzal fénygömb formájában elszállt.
• Viszlát. -
• Úgy látom, jó a kapcsolatotok. - mosolygott Kagome.
• Igen, anyám helyett volt anyám... Jaken, ami téged illet... -
• Ne, hagyd. Már megbánta... - csitította le kedvesét.

A szellem még morgott egy ideig, de mivel nem akarta felébreszteni Rint inkább, szerelmével foglalkozott.

Még jó pár nap eltelt, mire Kagome teljesen felépült, és tovább bírtak állni. Úgy döntöttek megkeresik Inuyasháékat, hogy egyszer és mindenkorra lezárják ezt a szerelmi négyszöget.

FOLYTATÁS KÖVETKEZIK!

Oldal: inujasa 3
,,Soha nem vonom vissza a szavam,ez az én ninja utam" - © 2008 - 2026 - narutosippuden.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat